Kis-Balaton

A Kis-Balaton, mint nagy kiterjedésű, összefüggő vizes élőhely Európában is egyedülálló értéket képvisel, s a nemzetközi természetvédelem mindig is számon tartotta. Már a múlt században is híres volt páratlan madárvilágáról, ami szerencsére a mocsárvilág 1922-ben megkezdett lecsapolása után is - kisebb számban ugyan -de fennmaradt.

A Kis-Balaton, mint nagy kiterjedésű, összefüggő vizes élőhely Európában is egyedülálló értéket képvisel, s a nemzetközi természetvédelem mindig is számon tartotta. Már a múlt században is híres volt páratlan madárvilágáról, ami szerencsére a mocsárvilág 1922-ben megkezdett lecsapolása után is - kisebb számban ugyan -de fennmaradt. Természetesen következett tehát, hogy 1979-ben, miután hazánk csatlakozott a Ramsari egyezményhez a Kis-Balatont is bejegyezték a "Nemzetközi jelentőségű vadvizek" jegyzékébe. Az 1980-as évek közepén megkezdett mocsárrekonstrukciós munkálatokat követően újabb élőhelyekre térhettek az állat és növényfajok. A Kis-Balaton tározó I. ütemének létrejöttével megnövekedtek a kedvező táplálkozási és szaporodási lehetőséget biztosító területek, melyet a fajok rendkívül rövid idő alatt el is foglaltak. Már az első évektől kezdődően tízezres példányszámban tértek vissza a vonuló, illetve itt telelő madárfajok. Az eddig megfigyelt közel 250 madárfajon kívül számos, - ma már ritka - állat- és növényfaj talál menedéket ezen a területen. Külön említést érdemel ezek közül a patkányfejű pocok, a lápi póc, a réti csík és néhány ritka szitakötőfaj. Az érdeklődők számára Balatonmagyaród község határában, a mindenki számára szabadon látogatható Kányavári sziget segít betekintést nyerni a Kis-Balaton élővilágába, megízlelni a mocsárvilág hangulatát. Az itt megtalálható két kilátóról távcső és egy kis szerencse segítségével bárki betekintést nyerhet a madárvilág nyüzsgő életébe.


Nyitás 2017.04.28.
Nyitás 2017.04.28.
...tovább
2017
2017-ben már légkondicionálóval ellátott szobákkal is várjuk kedves vendégeinket!
...tovább
Hírlevél feliratkozás
Malomkő Kereskedelmi és Vendéglátó Korlátolt Felelősségű Társaság
Malomkő Kft.
8291 Nagyvázsony, Kinizsi út 47-49.
telefon: +36 20 4185-919
email: panzio@malomko.hu
égbejegyzés száma: Cg. 19-09-001027
cégbejegyzés kelte: 1990. 10. 25.
adószám: 10426175-2-19
bankszámlaszám: 11748069-25505928-00000000